Elérte legmagasabb pontját a Duna Terasz Grande lakópark

2021.09.27


A D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport fejlesztésében és a KÉSZ Csoport kivitelezésében megvalósuló komplexum 790 lakással 19 üzlettel és belső parkokkal, közösségi tetőteraszokkal várja majd a Duna-part egyik frekventált szakaszán, a Foka-öbölben a leendő lakókat. A főváros XIII. kerületében található lakóparkot 2023-ban adják majd át

A közlemény idézte Tápai Árpádot, a KÉSZ Csoport generálkivitelező vállalatának, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt.-nek a vezérigazgató-helyettesét, aki elmondta a több száz lakásos komplexum a KÉSZ Csoport számára az eddigi legnagyobb lakóingatlan célú kivitelezés.

Tóth Csaba, a D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport ügyvezető igazgatója a közlemény szerint arról számolt be, hogy a Duna Terasz Grande nem csak építészetileg, hanem értékesítési volumenét tekintve is fontos mérföldkövet ért el: az értékesítés kezdete óta, nyolc hónap alatt a lakások csaknem 60 százaléka talált gazdára.


(MTI)