A biedermeier korszak mindennapjai: a Nemzeti Galéria új kiállítása
Több mint háromszáz műtárgyat - köztük magyar és osztrák festményeket, grafikákat, bútorokat, viseleteket és egyéb használati tárgyakat - felsorakoztatva tárja a közönség elé a 19. század első évtizedeinek mindennapjait a Magyar Nemzeti Galéria Biedermeier mindennapok - Művészet és polgárosodás a 19. századi Magyarországon (1815-1867) című időszaki kiállítása.

Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára a kiállítás hétfői megnyitóján emlékeztetett arra, hogy a 19. század számos változást hozott a társadalomban, a gazdaságban, a tudományban, a kultúrában, a politikában.
Középpontba került az édesanyák, a szülők, a házastársak, a gyermekek, a testvérek, illetve a nagyszülők szerepe.
Vigh Annamária, a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese a megnyitót megelőző sajtóbejáráson kiemelte: a Műcsarnok 1938-as festménykiállítása óta nem nyílt olyan tárlat, amely a biedermeier stílusirányzatot és a korszakra jellemző kultúrát komplexen mutatná be.

A tizenegy szekcióból álló tárlat az emberi élet egyes korszakain, a születéstől kezdve a gyermek- és ifjúkoron át az egyén társas viszonyain, azaz a szerelmen, a házasságon, a családon keresztül a társadalmi szintű kontextusokat, köztük a művészi hivatást, a korabeli szórakozási formákat, a természethez való szoros kötődést is bemutatva egészen a halál művészi ábrázolásáig vezeti a látogatót.
A tárlat keddtől február 9-ig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában.