Így segít a digitalizáció az építőipari tragédiák megelőzésében

2022.06.15

Szinte napra pontosan öt éve, 2017 június 14-én gyulladt ki és égett le Londonban a 24 emeletes toronyház, a Grenfell Tower. 

A tűzvész 72 halálos áldozatot követelt. A katasztrófa egyértelművé tette, hogy egyrészt a jogszabályok felülvizsgálatára, frissítésére van szükség a hasonló tragédiák megelőzése érdekében, másrészt az építőipari szereplőknek is tenniük kell azért, hogy erősítsék a biztonságot, javítsák a minőséget. 

Mindkét területen történt előrelépés az elmúlt években. Az ágazat ezirányú fejlődésében komoly szerepet játszott az építőipari folyamatok, azon belül a tűzvédelmi eljárások digitalizációja.

A londoni Grenfell Tower-ben aznap hajnalban az egyik lakás konyhájában egy zárlatos hűtőgép kapott lángra. A tűz az ablakon kicsapva percek alatt terjedt át a rossz minőségű, olcsó és tűzveszélyes anyagokból készült homlokzatra. Két óra elteltével a felsőbb szintek már lángokban álltak. Bár a tragédiát követő vizsgálatok alaposságára utal, hogy az ügyben 30 millió dokumentum született, a tárgyi bizonyítékok száma meghaladta a 2500-at és több mint ezer embert hallgattak ki, a felelősséget nem sikerült megállapítani, így senkit sem marasztaltak el az elhúzódó pereskedésekben. Lépéskényszerbe került a politika, lépéskényszerbe kerültek az építőipari szereplők.

Az új tűzvédelmi törvényt (Fire Safety Act) többéves előkészítés után tavaly fogadták el, az épületbiztonsági törvény (Building Safety Act) pedig nemrégiben, idén április 28-án kapta meg az uralkodó jóváhagyását. Az utóbbi, 262 oldalas jogszabály a brit szaksajtó értékelése szerint mérföldkőnek számít, az utóbbi 40 év legfontosabb változását jelenti az építésbiztonsági előírásokban. A törvény világosan meghatározza valamennyi résztvevő feladatait és felelősségét az építőipari folyamatokban, a tervezéstől kezdve a kivitelezésen át egészen az épületek fenntartásáig, üzemeltetéséig. Bár a legtöbb részletszabály csak 12-18 hónap múlva lép életbe, a Grenfell Tower tragédiája felgyorsította az átállást a korábbinál jóval szigorúbb eljárások alkalmazására az ágazatban. Európa legjelentősebb tűzvédelmi szakmai fórumának, a Firex-nek idén májusban London adott otthont, a találkozón komoly érdeklődés övezte azokat a digitális megoldásokat, amelyek segítenek megelőzni a hasonló katasztrófákat, javítják a hatékonyságot és a biztonságot.

"A szigetországban számos cég használja a tűzvédelemben az általunk kifejlesztett szoftvert, amely rugalmasan alkalmazható a folyamatosan változó, szigorodó jogszabályi környezetben. Egyrészt jelentősen csökkenti az adminisztrációt, egyszerű és könnyen kezelhető módon biztosítja az adatok naprakész rögzítését, a jelentések, beszámolók összeállítását, amivel a felhasználók időt és pénzt takarítanak meg. Másrészt, ha valaki hibázott, a folyamatok pontos dokumentálásának köszönhetően utólag is egyértelműen, gyorsan megállapítható a felelősség" - mondja Simon Szilárd, a PlanRadar építőipari és épületfenntartási szoftvert hazánkban is forgalmazó bécsi cég magyarországi képviselője.

A korszerű szoftverek előnye, hogy segítségükkel nem csak szöveges tartalmakat, táblázatokat, hanem fotókat, videókat is lehet tárolni, visszakereshető módon rendszerezni, vitás esetben akár egyetlen gombnyomással előhívni, bizonyítékként bemutatni. Ez a fajta adatrögzítés és feldolgozás a tűzvédelmi szabályok szigorodásával egyre inkább megkerülhetetlenné válik az építőiparban, mert minden helyzetben biztonságot nyújt a projektek valamennyi szereplőjének, a világ minden táján.


(Fotó: YouTube)