Tengerillat és szabadság

Amint beköszönt a tavasz, sokunk automatikusan kezdi böngészni a tengerparti szállások kínálatát. Szállodák a horvát partokon, görög szigetek, olasz riviéra. A választék hatalmas, a lelkesedés töretlen. De vajon miért vágyunk ennyire a tengerpartra, és miért érezzük úgy, hogy ez az "igazi" pihenés helye? 

Számos kutatás bizonyítja, hogy a természet közelsége csökkenti a stresszt, de a víz – különösen a tenger – még ennél is erőteljesebb hatással van ránk. A kék szín megnyugtat, a hullámok monoton zaja ellazít, és már csak a horizont látványa is szabadságérzetet ad. A város zaja után ez a kontraszt hihetetlenül felszabadító.

Gyerekkorunktól fogva a vízparti nyaralás jelenti számunkra az "igazit". Reklámok, filmek, képeslapok, Instagram-posztok mind azt sugallják, hogy  ha nyár van, irány a homokos part, napernyő, napszemüveg, koktél. Ez a kép annyira beivódott a kollektív tudatba, hogy sokszor fel sem merül más alternatíva.

Nyaraláskor sokan nem szeretnének túl sokat tervezni. Pihenni akarnak, nem újabb logisztikai kihívásokkal szembesülni. A tengerpart ebből a szempontból ideális: felkelünk, lemegyünk a partra, fürdünk, napozunk, eszünk egy fagyit, majd vacsorázunk valami tenger gyümölcseiből készült finomságot. Egyszerű, kiszámítható, mégis élvezetes.

A sós víz jót tesz a bőrnek, a napfény D-vitaminnal tölt fel, a fürdés pedig mozgásnak számít – ha nem is egy edzőtermi edzés, de mindenképp aktívabb, mint egy irodai nap. A tengerpart tehát nemcsak mentálisan, de fizikailag is regenerál.

Ha itthon maradunk, könnyű visszacsúszni a napi megszokásokba: főzés, takarítás, ügyintézés. Ha viszont elutazunk egy tengerparti helyre, azonnal kiszakadunk ebből. Az új környezet, más nyelv, más ritmus automatikusan kikapcsolja az agyunkat az otthoni "üzemmódból".

A tengerpartra rohanás tehát nem véletlen. A kérdés pedig nem az, hogy "miért megyünk", hanem talán az, hogy tudunk-e úgy pihenni, ha egyszer nem oda megyünk?