A félreértések gyára

A kommunikációs vakság (nem süketség) nem zajos jelenség. Nem kiabál, nem csap az asztalra. Csendben, észrevétlenül dolgozik, és mire feltűnik, addigra már feszültség, félreértés vagy bizalomvesztés formájában jelentkezik. 

Mindenki kommunikál. Vezetők, szakértők, vállalkozók, tartalomgyártók, szülők, házastársak. Mindenki beszél, mindenki posztol, mindenki érvel. A kérdés az, hogy érzékeljük-e a következményeket.

A kommunikáció nem puszta információátadás, hanem kapcsolati tér. A szavak mellett jelen van a hangsúly, az időzítés, a testtartás, a tekintet, a csend. 

A kommunikációs vakság ott kezdődik, amikor valaki a saját mondandójára koncentrál, nem a másik reakciójára. Amikor a beszélő beleszeret a saját gondolataiba, és elfelejti megvizsgálni, hogyan csapódnak le azok a másik oldalon.

Vezetői környezetben ez különösen veszélyes. A pozíció magabiztosságot ad, de el is szigetel. A beosztott ritkán ad őszinte visszajelzést. A csendet sokszor egyetértésnek értelmezik, pedig lehet, hogy csak alkalmazkodás. A vezető világosnak hiszi magát, miközben a csapat bizonytalan. A szándék inspiráló, a hatás nyomasztó, és a kettő között ott húzódik a vakfolt.

A szakértők másképp esnek ebbe a csapdába. A tudás mélysége torzítja a perspektívát. Ami számukra logikus és magától értetődő, az a hallgatónak bonyolult és idegen. Nem rosszindulatból, hanem megszokásból beszélnek túl szakmai nyelven. ám a kommunikáció így elveszíti eredeti célját, a megértést.

A vállalkozók esetében a szenvedély válik akadállyá.

A termék vagy szolgáltatás iránti lelkesedés nem mindig párosul világos üzenettel, a piac azonban nem érzelmekre reagál, hanem érthetőségre. Ha az üzenet nem tiszta, a kapcsolat nem jön létre.

A kommunikációs vakság gyakran a visszajelzés hiányából fakad. Nem kérdezünk rá, hogyan hatottunk, nem figyeljük a nonverbális jeleket, és nem hagyunk teret az őszinte reakcióknak. Kényelmesebb feltételezni, hogy minden rendben, de a jó hír, hogy ez a fajta vakság nem végleges állapot, tudatossággal oldható. 

(M. Kovács Ágnes)