Izlandon a geotermikus energia természetes része az épületek működésének

A modern építészet sok helyen a látványról szól. Ikonikus homlokzatok, merész formák, üveg és acél dominanciája, Izlandon azonban egészen más logika érvényesül. Itt az épületek nem dominálni akarnak a környezet felett, hanem együtt élni vele. És éppen ez az a pont, ahol markánsan eltérnek a közép-európai szemlélettől.

Izlandon az építészet elsődleges kiindulópontja a természet. Nem inspirációként, hanem adottságként. A fekete lávakövek, a szél, a hó, az óceán közelsége és a vulkanikus talaj nem dekorációs háttér, hanem tervezési alap. A modern házak gyakran alacsonyak, lapos tetőkkel, sötét tónusokkal, természetes anyaghasználattal. Nem akarják "megjavítani" a tájat, hanem alkalmazkodnak hozzá.

Ezzel szemben Közép-Európában az építészet történelmileg mindig kifelé akart bizonyítani. Díszített homlokzatok, historizáló elemek, reprezentáció. Még a modern épületeknél is sokszor érezhető a vágy a láthatóságra, a különlegességre. Mintha az épületnek státuszt kellene adnia a tulajdonosának. Izlandon ez a gondolkodás szinte teljesen hiányzik itt a fő kérdés nem az, hogy mit mutat kifelé egy ház, hanem hogy mit ad befelé.

A fény különösen fontos szerepet kap az izlandi építészetben. A hosszú, sötét téli hónapok miatt a belső terek világossága nem luxus, hanem túlélési eszköz.

Nagy, panorámás ablakok, világos falak, természetes fa felületek segítenek abban, hogy a szűkös fény ellenére is élhető maradjon a tér. Közép-Európában még mindig erősen él az a szemlélet, hogy az ablakfelület veszteség, a vastag fal pedig biztonság. Izlandon a fény szó szerint építőanyag.
A fenntarthatóság kérdésében is látványos a különbség, Izlandon a geotermikus energia természetes része az épületek működésének. 

A fűtés nem látványos technológiai megoldás, hanem szinte láthatatlan infrastruktúra. Meleg víz érkezik a földből, a házak energetikailag szinte önfenntartó rendszerek. Közép-Európában ezzel szemben gyakran utólag próbáljuk "zöldíteni" az épületeket napelemekkel, hőszivattyúkkal, támogatási pályázatokkal.

Az egyik legnagyobb különbség azonban nem technikai, hanem mentális. Izlandon az építészet nem akar harsány lenni. Nem akar trendeket követni, nem akar versenyezni. Csendesen szolgálja azt, ami a legfontosabb: az embert. Közép-Európában ezzel szemben sokszor még mindig az a kérdés, mit lehet megmutatni, nem pedig az, mit lehet hosszú távon élhetővé tenni.

Talán éppen azért izgalmas Izland példája, mert nem azt üzeni, hogy építsünk máshogy, hanem azt kérdezi: miért nem merünk csendesebben gondolkodni.