Közös nyelv, amit senki nem tanít az egyetemen

Az emberek számomra nem feltétlenül a szaktudásuk miatt izgalmasak, hanem mert ugyanazt a problémát máshonnan közelítik meg, és bevallom, ebből nagyon jó beszélgetések születnek.

Vegyük az építészetet és a pszichológiát. Első ránézésre semmi közük egymáshoz. Az egyik betonról és teherbírásról beszéll, a másik érzelmekről és kötődésről. Mégis, ha egy építésszel beszélgetek egy térről, amit tervez, előbb-utóbb olyan szavak elő, mint "biztonságérzet", "átláthatóság", "menekülési útvonal a fejben is, nem csak a valóságban". 

Egy jó épület nem csak megtart, hanem megnyugtat. A pszichológus, amikor egy kliens belső világáról beszél, gyakran térbeli metaforákhoz nyúl: "szűk nekem ez a helyzet", "nincs hova hátrálnom", "levegőhöz kell jutnom". Mindketten architektúrát építenek, csak az egyik falakból, a másik gondolatokból.

A mérnök, aki tulajdonképpen közgazdász

A mérnökök szeretik azt hinni, hogy ők a tiszta logika birodalmában élnek, ahol minden kiszámítható. Aztán leülnek egy projekttervezéshez, és hirtelen olyan kérdéseket kell megválaszolni, mint: mennyi kockázatot érdemes vállalni egy olcsóbb, de bizonytalanabb megoldással? Hol az a pont, ahol a biztonsági tartalék már pazarlás? Ez pedig, valljuk be, tiszta közgazdaságtan. Erőforrás-allokáció, kockázatkezelés, hozam-optimalizálás, csak épp acélgerendákban és nem forintban mérve.

És fordítva: a jó közgazdász is mérnöki gondolkodással dolgozik, amikor egy rendszer stabilitását vizsgálja. A visszacsatolási hurkok, a terhelhetőségi határok, a "mi történik, ha az egyik a kiesik" kérdés ugyanaz, akár egy híd, akár egy nemzetgazdaság a tárgy.

A szaknyelv az, ami elválaszt minket, ami összeköt, az a gondolkodásmód...

Talán éppen az a legizgalmasabb a különböző szakmákban, hogy valójában egyik sem létezik teljesen önmagában. Egy jó riporter kérdez, egy jó üzletember figyel, egy építész  rendszerekben  gondolkodik, egy tudós bizonyítékokat keres, egy művész pedig új nézőpontokat mutat. Más nyelven beszélnek, mégis ugyanazokat az alapvető emberi képességeket használják: kíváncsiságot, kreativitást, problémamegoldást és együttműködést.