A vezetők magányossága

A vezető körül általában mindig van valaki, aki lehet munkatárs, ügyfél, üzleti partner, tulajdonostárs, családtag, telefonáló, e-mailt küldő ember. A naptár tele van, a telefon szinte megállás nélkül csörög, ezért kívülről úgy tűnhet, hogy igazán nem lehet magányos.

Csakhogy a sok ember nem feltétlenül jelent valódi kapcsolatot. A vezetői lét egyik kevéssé látványos ára éppen az lehet, hogy miközben valaki egyre több emberért felel, egyre kevesebb emberrel tud őszintén beszélni. Nem azért, mert nincsenek körülötte emberek, hanem, mert más szerepben vannak.

Egy vezető nem mondhat el mindent a munkatársainak. Nem beszélhet minden bizonytalanságáról, félelméről vagy üzleti dilemmájáról annak, akinek éppen őt kellene stabilitást adnia. Nem feltétlenül oszthatja meg a tulajdonostársával sem minden gondolatát.

A vezetői pozícióval együtt jár a döntések magánya is. Lehet adatokat elemezni, tanácsadót bevonni, csapatot összehívni, a végén azonban valakinek meg kell hozni a döntést, és amikor az rossznak bizonyul, már nem sokat számít, hogy hányan ültek korábban ugyanabban a tárgyalóban. A felelősségnek ugyanis van egy különös természete: felfelé könnyebb továbbadni, lefelé pedig gyakran nem lehet.

A vezető ezért sokszor megtanul egyedül maradni a gondolataival. Megtanulja, hogy nem minden bizonytalanságot kell megmutatni. Hogy néha akkor is nyugodtnak kell látszani, amikor belül éppen ő sem tudja, mi lesz a következő lépés.

Ez rövid távon akár a vezetői működés része is lehet, hosszú távon azonban veszélyes, mert ha valaki túl sokáig játssza az erős ember szerepét, előbb-utóbb elfelejti, hogy neki is szüksége van olyan kapcsolatokra, amelyekben nem ő a főnök. Olyan beszélgetésre, ahol nem kell jól válaszolnia. Ahol nem kell stratégiát alkotnia. Ahol nem kell megoldást találnia. Ahol egyszerűen csak azt mondhatja: "Nem tudom."

Talán ezért is különösen fontos, hogy a vezetőnek legyen legalább egy-két olyan kapcsolata, amely nem a pozíciójáról szól. Lehet ez egy régi barátság, egy mentor, egy szakmai közeg. Egy olyan ember, akivel nincs alá-fölérendeltségi viszony. Valaki, aki nem azért hallgatja meg, mert a főnöke, az ügyfele vagy az üzleti partnere, hanem egyszerűen azért, mert emberként kíváncsi rá.

A vezetői magányról azért is érdemes beszélni, mert a szervezetek hajlamosak kizárólag a teljesítményt látni. A célokat, a számokat, a növekedést, az eredményeket. Arról már kevesebb szó esik, hogy közben mi történik azzal az emberrel, akinek mindezt működtetnie kell. Pedig egy vezető nem lesz attól erősebb, hogy soha nem kér segítséget. És nem lesz gyengébb attól, hogy néha kimondja: "Most nekem is szükségem van valakire." Talán éppen ez az egyik legérettebb vezetői felismerés, hogy nem kell mindent egyedül vinni. A vezető lehet egyedül a döntés pillanatában, de nem kell egyedül lennie az egész úton.