Ludwig Múzeum: Időgép

Az Időgép című kiállítás a világjárvány rövid szünetében, rendkívüli körülmények között jött létre, így nem hagyhatta figyelmen kívül az elmúlt időszak tanulságait sem. 

A múzeum mintegy 800 darabot számláló gyűjteményéből olyan műveket válogattak, amelyek a személyes, a művészi és a történelmi idő különböző aspektusait tárják a néző elé, a kurátor személyes nézőpontjából.

A kiállítást az idővel, az idő múlásával és nevezetes dátumokkal kapcsolatos művek vezetik be (Nemes Csaba, Gémes Péter, Milak-Uranjek), majd családi fotókon, naplókon keresztül kapunk betekintést egyéni életsorsokba és családtörténetekbe, a közép-kelet-európai privát történelembe (Omara, Masha Starec, KwieKulik). 

A műveken mint dokumentumokon keresztül megismerhetjük a közelmúlt történelmét, a hétköznapokat és a sorsfordulókat, így többek között a kelet-európai rendszerváltást és ennek összefüggéseit a történelmi avantgárddal (Bak Imre, Jovánovics György; Király Tamás, Rajk László, Bachman Gábor stb.). Elgondolkodhatunk az emlékművek sorsáról (Antoni Muntadas, Csákány István, Ciprian Muresan), valamint a művészet, társadalom és politika összefüggéseiről. Szó esik a társadalmi utópiákról és azok kudarcáról, forradalmakról és háborúkról, illetve irodalmi utópiákról és inspirációkról, jelszavakról és fogalmakról (Peter Weibel, Várnai Gyula, David Csicskan, Erdély Miklós).

A nem túl távoli disztopikus jövő, illetve futurisztikus jelenünk a témája az orvostudománnyal, valamint az emberi testtel és pszichével foglalkozó installációnak (Hámos Gusztáv - Katja Pratschke), valamint a legújabb kori hadviselés, a háborús traumák és a virtuális valóság témáját bemutató filmnek (Harun Farocki). Kiemelt figyelmet kapott a halál pillanata mint az emberi sors, életpálya végpontja és lezárása (Robert Longo, Kerekes Gábor, Arnulf Rainer,Wolf Vostell). A művek felhívják a figyelmet az emberi lét törékenységére és megismételhetetlenségére, a háborúk és a mindennapok abszurditására is (Josip Vanista).

Bemutatják azokat a valóságos és elképzelt technikai eszközöket, melyek célja a pillanat, a valóság minél tökéletesebb fotográfiai rögzítése (Waliczky Tamás, Nancy Graves). Vizsgáljuk továbbá állókép és a mozgókép (Maurer Dóra, Türk Péter), valamint (sajtó)fotó és festmény viszonyát, miközben rávilágítunk a fotórealizmus kritikai aspektusaira is (Malcolm Morley, Richard Estes, Lakner László stb.).

Picasso kapcsán felidézzük, hogy miként reflektálnak nagy elődeikre, a festészet történetére a huszadik század legnagyobb újítói (Pablo Picasso, David Hockney, Jasper Johns), láthatatlan hálót szőve korok, művek és művészek között, de megnézzük azt is, hogyan látja a "kívülálló" a nyugati művészet történetét (Robert Combas, Nedko Szolakov, Sean Snyder).

Végül megvizsgáljuk a "műbe zárt" időt is, felsorakoztatva azokat a műveket, melyek a szokásosnál hosszabb idő alatt, számtalan részből, variációból, munkából állnak össze egy-egy monumentális alkotássá, így bemutatásukra csak ritkán adódik alkalom (Hantai Simon, Tarr Hajnalka, Rákóczy Gizella, Gáyor Tibor stb.).

A bemutatott művek között számos új szerzemény is szerepel, amelyek az elmúlt néhány évben kerültek a gyűjteménybe.

Kurátor: Szipőcs Krisztina