Kiégés ellen Transzcendentális Meditáció

2022.05.26

A Transzcendentális Meditáció kiemelkedő tudományos háttérrel rendelkező meditációs technika, amely egyszerre csökkenti a stresszt, növeli a hatékonyságot, és boldogság hormonokat termel. 

Pozitív hatásairól több mint 500 lektorált tudományos szaklapokban megjelent tanulmány számol be. E technika oktatójával, Olgyay Ádámmal beszélgettünk. A podcast a cikk alján hallgatható meg!

A Transzcendentális Meditáció egy elterjedt technika, mellyel túlléphetünk belső és külső korlátainkon - mondja Olgyay Ádám, aki fiatal kora ellenére már sok éve TM oktató.

-Mi az oka, hogy ezzel foglalkozol?

-Én már 9 éve ezt csinálom. Erősen szorongó alkat voltam, az egyetemi évek alatt emiatt is kerestem valamiféle belső megnyugvást.

-Ez megoldotta a problémát?

-Abszolút. Nagyon sokat változtam azóta, azt gondolom, hogy e nélkül nem jutottam volna oda, ahol most vagyok.

-Kitől tanultad a TM-et és hol?

-A technikát Szegeden tanultam. Mester Ákos volt a tanárom, aki azóta már Dániában oktat. Ott voltak az első tapasztalataim úgy is mint egyéni gyakorló, és mint egy közösségnek a tagja, mert közös meditáción is részt vettem. A meditáció tanárképző tanfolyamát Balin végeztem el. Sokat hozzátett a külső csend a belső csend megalapozásához.

-Kik keresnek téged?

-A 35 - 55 év közötti korosztályból jelentkeznek nálam, akik jellemzően érzelmi vagy egészségügyi problémát szeretnének megoldani a meditációval. Van aki egy bizonyos területen szeretne fejlődni vagy jobban teljesíteni.

-Milyen hosszú a tanfolyam és hol történik?

- A technikát nagyon jól el lehet sajátítani 4 nap alatt. Az első alkalom mindenkinek személyes. Természetesen odafigyelünk arra, hogy csendes környezetben legyünk. Már az elején megtapasztalják, sőt a későbbiekben el is mondják, hogy mélyen voltak, ellazultak, befelé irányult a figyelmük és bár hallottak külső zajokat, nem okozott problémát. Már az elején működik a technika, ez a visszajelzés.

-Mi van akkor, ha nem megy?

-Én még nem láttam ilyet. Évek óta tanítom ezt a technikát, jó pár tanítványom volt. Több ezer embert ismerek, aki ezt a technikát gyakorolják. Mindenkinek megy, mert az az állapot, ahova ez a meditáció visz egy természetes tudatállapot és könnyű ott maradni.

-Hogy működik?

-Mindenki egy egyénileg kiválasztott mantrát kap, amit megfelelő módon kell ismételgetnie. Nem kell hozzá semmilyen különleges pozíció. Lehet széken vagy földön ülve, a lényeg a kényelem. Gondolati szinten ismételgetjük ezt a mantrát, ami egy szanszkrit szó, és aminek nincs jelentése csak hangzása, vagy rezgése. Becsukjuk a szemünket és a megfelelő módon, amit az oktatás során el lehet sajátítani ismételjük, ezáltal megtapasztaljuk az elménk csendesebb, stabilabb, nyugodtabb rétegeit. A meditáció során nem kell koncentrálni. Csak könnyedén gondoljunk a mantrára, és az elvégzi a dolgát.

-Milyen gyakran kell alkalmazni?

-A TM életvitelszerű gyakorlást jelent. Naponta kétszer 20 percet reggel és este ajánlott végezni. Azt a nyugalmat, amit meg tudunk szerezni a meditációban, általában meg tudjuk élni a hétköznapokban is, de ehhez rendszerességre van szükség.

-Magánemberek keresnek vagy vannak olyan cégek, akik ezt felajánlják a munkavállalóiknak?

-Általában magánemberek keresnek, de vannak köztük cégvezetők is. Az én praxisomban következő lépésként cégek felé is nyitunk. Van kilátásban néhány cég, aki szeretné ezt a technikát a vállalat életébe is bevinni. Külföldön erre sok példa van, de Magyarországon is vannak már meditáló cégek.

-Nekik miben tud segíteni a TM?

-Például a kiégésben, vagy annak az elkerülésében, hiszen a stressz minden energiát elvisz. Mivel a TM egy nagyon mély pihenést ad, ez egy nagyszerű regenerálódási lehetőség. Ha beiktatjuk a hétköznapokba, akkor elkerülhetjük a kiégést. Ez egy tudományos technika, pontosan tudjuk, hogy mi fog történni fiziológiai szinten. Ha az agy koherensen működik, akkor például kreatívabbak leszünk, és gyorsabban hozunk döntéseket. Ha egy cégről beszélünk , akkor ezek nagyon fontos tényezők.