Piac és külföld, avagy hogyan tanultam meg alkudni háromféle nyelven, amiből egyet sem beszélek

Van egy elmélet, miszerint a magyar ember génjeiben ott lapul valami ősi bölcsesség, ami minden piacon aktiválódik, legyen szó a Nagyvásárcsarnokról vagy egy isztambuli bazárról. Ez az elmélet természetesen tudományosan megalapozatlan, viszont annál igazabb, valahányszor egy külföldi piacra lépünk.

Az első lecke: a mosoly nemzetközi nyelve

Mari barátnőm nagy utazó. Bangkokban egyszer megpróbálta lealkudni egy táska árát puszta arckifejezésekkel. A kereskedő húszezer bahtot mondott, mire én olyan arcot vágott, mintha épp most közölték volna vele, hogy elvesztette a hitelkártyáját. A kereskedő nevetett, Mari is nevetett,  végül nyolcezerért megvette a táskát, amiről később kiderül, hogy pont oélyan, mint amit otthon a Lidlben árulnak kilencszázért. De az élmény felbecsülhetetlen volt és ez a piac igazi valutája, nem a baht.

A második lecke: mindenhol van egy "magyar sarok"

Akárhová megyek, előbb-utóbb rábukkanok egy standra, ahol a portékák ott díszeleg egy magyar minta, egy "Hungary" felirat, vagy – megmagyarázhatatlan módon – egy Rubik-kocka. Krétán egyszer egy görög árus büszkén mesélte, hogy a nagybátyja Budapesten tanult vendéglátást, mire ő tíz percen belül rám szózott két üveg olívaolajat "barátsági áron". A barátság, mint kiderült, 15 eurót ért fejenként.

A harmadik lecke: az alkudozás mint sport

Idehaza megszoktuk, hogy az árcédula szent és sérthetetlen, egyes országokban viszont az maga a színház : a marokkói szőnyegkereskedő megkínál teával, előkerülnek persze a családi történetek és három generáció szövőmunkája, mire eljutunk odáig, hogy "kedves hölgynek" mennyiért adja ( a tolmács interpretálásában ). Náluk valahogy ez a folyamat sokkal őszintébb, itt legalább mindenki tudja, hogy színjáték az egész.

A negyedik lecke: legtöbbször persze nem tárgyakat hozunk haza 

A legszebb piaci szerzemények ritkán férnek be a bőröndbe. Ott motoszkálnak inkább a fejünkben, és csak jóval hazaérkezés után bontakoznak ki igazán. Egy idegen kereskedő öt perc alatt többet mesél az életéről, mint amennyit mi magunkról egy egész vacsora alatt elárulnánk. És pont ez a lényeg: a piac nemcsak árukat kínál, hanem történeteket is. Ingyen, ráadásként, az áru mellé csomagolva.

MKÁ