Tapasztalt szakember igazolt a Get Work Trendhez

2023.03.08

Kántor Gyöngyi személyében március 1-től új vezető erősíti a GET WORK TREND munkaerő-kölcsönző cég csapatát.

A szakember 2011-ben hívta életre saját HR cégét, amit később a Prohumán Kft felvásárolt. 2014-től 2019 végéig divizió vezetőként dolgozott velük, majd a Vodafone munkatársa lett.

-Régóta szerettem volna a Get Work Trend csapatához tartozni. A cég stratégiai igazgatója Jáhny Ákos személye volt a döntő érv, hogy megpályázzam ezt a munkát.

A kelet-magyarországi régió vezetőjeként a szakember számára cél az új irodák nyitása, a növekedés, valamint a szakmai támogatás.

A cég látva, hogy milyen zöld- illetve barnamezős beruházások érkeznek Észak- Kelet Magyarországra, fontosnak tartja jelenlétük erősítését a régióban, emellett céljuk partnereik magasabb szintű kiszolgálása is.

"Nagy öröm számunkra az új vezetőnk csatlakozása. A GET WORK TREND célja, hogy a legmagasabb szinten szolgálja ki meglévő és leendő partnerei igényeit, aminek eléréséhez Gyöngyi többéves tapasztalata nagyban hozzájárulhat. Nyitott személyisége remekül illeszkedik mind a csapathoz, mind ahhoz a szemlélethez, amit képviselünk" – tette hozzá Jáhny Ákos, a GET WORK stratégiai igazgatója.

A GET WORK TREND, mely a személyzeti szolgáltatások minden területén komplex és egyedi megoldásokkal segíti partnereit 2004-es megalakulása óta a legeredményesebben fejlődő munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó, stabil pénzügyi háttérrel rendelkező vállalattá nőtte ki magát.

Országos irodahálózatukban sok éves tapasztalattal és helyismerettel rendelkező kollégáik hatékony toborzási módszerekkel biztosítják partnereik széleskörű igényeinek kielégítését.