Van valami különös varázsa annak, amikor újra ellátogatunk egy olyan helyre, ami valamikor fontos része volt az életünknek. Lehet, hogy egy régi iskola udvaráról, egy első munkahely melletti kis kávézóról, vagy épp a gyerekkor nyarait őrző nyaralóról van szó. Ezek a helyek többek puszta épületeknél és utcáknál, őrzik a történeteinket.
Az ősz sokuknak a borongós reggeleket, a rövidülő nappalokat és a vastag pulcsikba burkolózást jelenti. Ilyenkor jöhet a szürke kardigán, a fekete kabát, a barna sál, és a tányérunkon is egyre gyakrabban landol valami barna, szürke vagy krémszínű egytálétel. De miért kellene, hogy az évszak színei kizárólag a lehullott falevelekre emlékeztessenek.
Skócia neve hallatán sokunknak először a zord hegyek, a misztikus kastélyok és a szélfútta tengerpartok jutnak eszébe. Mégis, aki egyszer ősszel jár itt, egészen más arcát fedezi fel ennek az országnak. Amikor a természet színei a legmélyebb vöröstől a narancsig játszanak, a turisták tömegei lassan eltűnnek, és az oszág kultúrája, hagyományai...
Van valami különös varázsa annak, amikor újra ellátogatunk egy olyan helyre, ami valamikor fontos része volt az életünknek. Lehet ez egy régi iskola udvara, egy első munkahely melletti kis kávézó, vagy épp a gyerekkor nyarait őrző házikó.
Ha a déd-nagyszüleink generációját nézzük, a családon belüli női szerepek szinte mindenhol ugyanúgy néztek ki: anya főzött, mosott, nevelte a gyerekeket, apa pedig dolgozott és megteremtette a megélhetést. A feladatok világosan el voltak osztva, és ritkán kérdőjelezte meg bárki, hogy ez így van rendben. Ma azonban a kép sokkal árnyaltabb és...
Emlékszünk még a COVID-időkre. Arra a furcsa, csendes világra, amikor a repülőterek üresen kongtak, a bőröndök porosodtak a szekrényben, és a legtöbbünk maximum a nappali–konyha–erkély háromszögben "utazott". Akkoriban még egy hétvégi kiruccanás is elérhetetlen álomnak tűnt, nemhogy egy távoli tengerpart vagy egy európai városnézés.