Van valami különös varázsa annak, amikor újra ellátogatunk egy olyan helyre, ami valamikor fontos része volt az életünknek. Lehet ez egy régi iskola udvara, egy első munkahely melletti kis kávézó, vagy épp a gyerekkor nyarait őrző házikó.
VKN
Ha a déd-nagyszüleink generációját nézzük, a családon belüli női szerepek szinte mindenhol ugyanúgy néztek ki: anya főzött, mosott, nevelte a gyerekeket, apa pedig dolgozott és megteremtette a megélhetést. A feladatok világosan el voltak osztva, és ritkán kérdőjelezte meg bárki, hogy ez így van rendben. Ma azonban a kép sokkal árnyaltabb és...
Emlékszünk még a COVID-időkre. Arra a furcsa, csendes világra, amikor a repülőterek üresen kongtak, a bőröndök porosodtak a szekrényben, és a legtöbbünk maximum a nappali–konyha–erkély háromszögben "utazott". Akkoriban még egy hétvégi kiruccanás is elérhetetlen álomnak tűnt, nemhogy egy távoli tengerpart vagy egy európai városnézés.
Amikor 8-10 évvel ezelőtt belevágtam az esküvőszervezésbe, nem gondoltam volna, hogy ennyit változik majd ez a világ. Azóta láttam meghitt, családi szertartásokat egy borospincében és fényűző, hollywoodi stílusú lagzit is, ahol még a pohárköszöntő is koreografált volt.
Van valami egészen különleges a nyári esküvőkben. Talán a hosszú nappalok, a meleg szellő, a virágok illata vagy csak az, hogy a napfényben valahogy még a szerelem is fényesebben ragyog.
Ma már nem ritka, hogy valaki úgy megy el nyaralni, hogy közben a bankszámlája mínuszba csúszik, ám a közösségi oldalán pluszban pörögnek a lájkok. Mert hát mi is számít jobban manapság: a valódi pénzügyi egyensúly vagy az, hogy jól mutassunk a tengerparton készült fotón?